A kínai banki modernizációs folyamat részeként engedélyezik jövő augusztus végétől a bankközi aranykereskedelmet. Eddig a bankok csak a Shanghai arany- és határidős tőzsdén adhattak és vehettek nemesfémet.
A kínai bankszektort versenyképesebbé és modernebbé alakító reformsorozatban már sor került az eddig központilag szigorúan meghatározott betéti és hitelkamatok enyhe liberalizálására. A bankok jelenleg nem kereskedhetnek arannyal egymás közt, kizárólag a Shanghai aranypiacon, illetve a Shanghai határidős piacon adhatnak és vehetnek aranyat. Az új szabályok hatására várhatóan élénkítik majd a kínai aranyforgalmat, ennek mértékét azonban még nehéz lenne megmondani – közölte a Shanghai aranytőzsde szóvivője.Kína már jelenleg is a legnagyobb fizikai aranyfogyasztó a világon, tavaly ugyanis átvette az első helyet Indiától, miután a rúpia rendkívüli gyengülése és büntető vámok miatt a második legnépesebb országban túl drága lett az arany, és visszaesett a kereslet. Kínában eközben egyre népszerűbb befektetési eszköz az arany, miután a befektetők egyrészt kevés alternatív befektetési eszköz közül választhatnak, másrészt az inflációs kockázatok ellen sokan arany vásárlásával védekeznek, a nemesfém vásárlását ráadásul a kormány is nagyban támogatja.



dr.Tatár Attila

