Befektetési arany világ forgalma

Az ipar világszerte 4 százalékkal kevesebb, 99 tonna aranyat használt fel 2014 első negyedévében az előző év azonos időszakához képest. Hogyan alakul a befektetési arany piaca?

A Conclude Befektetési Zrt. az Arany Világtanács jelentése alapján egy rövid piaci elemzést készített, amelyből kiderül, hogy az aranyat főleg az elektronikai ipar alkalmazza, a mikrochipek elektromos csatlakozásához arannyal bevont finom drótokat használnak fel, valamint a kapcsoló- és hálózati csatlakozókat aranylemezzel vonják be.

Ez év január-márciusa között a központi bankok folytatták masszív aranyvásárlásaikat, összességében 122 tonnával növelték készleteiket. Aranyvételeik immár a tizenharmadik egymást követő negyedévben haladták meg az eladásaikat. A Magyar Nemzeti Bank aranytartalékai nem változtak, idén március 31-én 98,9 ezer unciát (1 uncia = 31,1035 gramm), aznapi árfolyamon 93 millió eurót tettek ki, ez Magyarország közel 36,2 milliárd eurós nemzetközi tartalékának mindössze 0,26 százaléka.

Az elemzés szerint összességében 1074 tonna arany talált gazdára világszerte az idei első negyedévben, nagyjából ugyanannyi, mint 2013 utolsó három hónapjában. Az aranytermelés a tavaly január-március közötti mennyiséghez képest 6 százalékkal volt magasabb az idei első negyedévben, és 720,5 tonnát ért el. Az arany ékszerekből 3 százalékkal több fogyott, különösen a 10 százalékkal megugró kínai vételeknek köszönhetően, ami kompenzálta, hogy az indiaiak csaknem ugyanennyivel kevesebbet vásároltak.

Befektetési arany: Kína megelőzte Indiát

Kína tavaly vette át a világ aranyfogyasztásában a vezető szerepet Indiától. Bár a magánszemélyek megtakarítási, befektetési céllal kevesebb aranyat vásároltak január-március között, mint 2013 egyes negyedéveiben, az ékszerek, a rudak és érmék összességében 853 tonnára rúgó vételei hasonlóak az utóbbi öt év 850 tonnás éves átlagához.

A befektetési arany iránti globális kereslet 2014 első negyedében közel 6 tonnával volt alacsonyabb a 2013 utolsó három hónapjában regisztráltnál, 282,3 tonnát ért el.

Az arany 2014 első negyedévi világméretű 45 milliárd dolláros forgalma 21 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakához képest, nem utolsósorban amiatt, hogy az átlagárfolyam ugyancsak 21 százalékkal volt alacsonyabb, 1 uncia arany jelenleg 1300 dollár alatt cserél gazdát a világpiacon.

Forrás: conclude.hu

2 hozzászólás ehhez: “Befektetési arany világ forgalma”

  1. Fizikai Aranyat vennék!! Kezembe kérem!!
    Mikor vegyek és hol!!?????
    Köszönöm válaszát!!

    1. Kedves Sándor,

      A lehető legjobb kérdéseket tette fel.Ha van rá mód, akkor találkozzunk, személyesen mindig pontosabb és gyorsabb a kommunikáció.
      Küldtem részletes e-mail-t.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük