Putyin aranyat halmoz fel

A válság óta több mint háromszorosára nőtt Oroszország aranytartaléka, ezzel pedig immár a világ országai közül a 6. legnagyobb állománnyal rendelkezik.

A Bretton Woods-i rendszer 1971-es összeomlása óta az arany tartalékszerepe jelentősen csökkent. Azokban a fejlett országokban, ahol az adott ország devizája meghatározó szerepet tölt be a világ pénzügyi rendszerében (Egyesült Államok, Németország, Olaszország, Franciaország), még mindig magas az arany jegybanki tartalékon belüli aránya, a feltörekvő országok többségében azonban az elsődleges tartalékolási eszközt a dollár- és euróalapú állampapírok jelentik. Bár likviditási szempontból az arany sokkal „rosszabb” tartalék, mint a devizaalapú értékapapírok, menekülőeszköz-státusza, illetve belső hit miatt továbbra is sokan tekintenek rá fontos tartalékeszközként.

A legnagyobb aranytartalékkal változatlanul az USA rendelkezik, őt követi három nyugat-európai ország, Kína az ötödik, Oroszország pedig a hatodik helyen áll.

Putyinék úgy veszik az aranyat, mintha nem lenne holnap

Bár mennyiségben még mindig jelentős a lemaradása a két feltörekvő országnak, míg az USA, Németország, Olaszország és Franciaország aranytartaléka az elmúlt években stagnált, illetve inkább csökkent, Kína és Oroszország jelentősen bővítette készleteit.

Putyin vagy arra játszik, hogy a dollár nemzetközi szerepe, illetve az irányába mutatott piaci bizalom folyamatosan gyengülni fog, vagy attól tart, hogy a túlzott függőség miatt a jövőben Oroszország elleni fegyverként fogják felhasználni a dollárt a piaci szereplők.

Az aranytartalékok bővítésével párhuzamosan Oroszország jelentősen csökkentette amerikai állampapír-kitettségét: 2013 elején még 164 milliárd dollárnyi amerikai állampapír-tartaléka volt az országnak, idén januárban már csak 86 milliárd, ennek jelentős részét pedig pont az orosz-ukrán válság legforróbb időszakában adták el.

Putyin a sokak által várt globális gazdasági súlypontváltásra kezdi már el pozícionálni Oroszországot, vagyis hogy csak idő kérdése az Egyesült Államok gazdasági és pénzügyi hegemóniájának megszűnése, ezért szükség van valami értékállóbb, politikailag nagyobb függetlenséget jelentő tartalékra.

Forrás: portfolio.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük